Mi köze van az önbizalomnak a pénzhez? II.

Gondolom, láttál már jómódú embert. Ugye, sokféle jelzőt aggathatunk rá, de azt, hogy félénk lenne, nehezen tudjuk elképzelni. Hiszen a pénzzel együtt jár a presztízs, a magabiztosság, a céltudatosság is. Láttunk már olyan sikeres üzletembert aki pl. lagymatagon fog kezet, kerüli a szemkontaktust, és földre szegezett tekintettel, görnyedten jár-kel? Nem igazán.

Mert akinek pénze van, annak többnyire az önértékelésével sincs gondja. Észrevetted már? Valahogy a pénz együtt jár a - jó értelemben vett - önbizalommal és a pozitív énképpel. Nyilván nem a pökhendiségre, vagy a "császár-szindrómára" gondolok.
Viszont általános tapasztalat, hogyha valakinek nincs önbizalma, többnyire nem képes saját maga uralni a pénzügyeit sem. Az ilyen ember sokszor hoz rossz pénzügyi döntéseket, mert hajlamos a pillanatnyi impulzusai szerint dönteni, így könnyedén be tudják hálózni a pénzvadászok. Mivel bevallottan nem ért a pénzügyekhez (és sok esetben ezt hangoztatja is), szinte tálcán kínálja magát az ügyeskedőknek. Nagyon hálás minden segítségért amit kap, de sokszor csak későn döbben rá, hogy átverték. Könnyen kap vérszemet, és válik kapzsivá, ami szintén kedvez az áldozattá válásnak.

Ez pedig többek között azért is nagy gond lehet, mert így nem tudja kivédeni a manipulációt, nem ismeri fel a csalókat, és ami a legfájóbb, hasonló lelkületű gyermekeket nevel, mert nem tudja megtanítani, átadni a gyermekeinek az önértékelés, az önbizalom fontosságát, s így a pénzkezelést, és a pénzhez való hozzáállást sem! Láttál-e már pesszimista gyermeket? Ugye, hogy nem? Mert minden gyermek úgy születik, hogy egy-két évesen állandóan az életéért kell aggódni, mert egy kamikaze-pilóta bátorságával néz szembe a világgal, azt hiszi bármit meg tud csinálni, elérni, kiharcolni. Csak később alakítjuk ki bennük a kishitűség romboló mentalitását.

Tudom, mert az én szüleim is ilyenek. Apukám a kevéske nyugdíjából próbál boldogulni, míg anyukám albérletben lakik. Nem sokat tanultam tőlük a pénzről, sem pedig az önbecsülésről.
Csak azt hallottam, hogy a pénz az, amiből valami érthetetlen módon a rossz embereknek van sok, a jó embereknek meg nagyon kevés. A rossz emberek a sok pénzt természetesen görbe úton szerezték, hiszen aki jó, az mindig egyenes és sosincs pénze, mert nem ügyeskedik, nem ver át másokat. Szóval - tudat alatt - ezt az útravalót kaptam tőlük a nagybetűs élethez, amit elég nehéz volt felülírni.

De muszáj megtenni Neked is. Ha hasonló a "hozott" programod,és nem akarsz többé áldozattá válni, valamit másképp kell csinálnod. Hiszen nincs őrültebb dolog a világon, mint állandóan ugyanazt, ugyanúgy csinálni és mindig más végeredményt várni!

Konklúzió: Építsd magad! Becsüld magad! S csak olyan dolgokat tegyél, amik ezt célozzák! Ennek egyik nagyon jó forrása, ha tanulsz. Tanulj az önbecsülésről, tanulj a pénzről. Ha tanulsz és bővíted az ismereteidet, az információ magabiztossággal vértez fel!
Remek érzés, amikor hozzá tudsz szólni valamihez, és a bankban nem csak hallgatod az ügyintéző hadováját, hanem tudod mit kérdezz, mert érted miről beszél.
Tehát az információ az első fontos lépés a pénzügyi magabiztosság, a kiszolgáltatottság legyőzése, az önbizalmad felépítése felé.

Mi köze van az önbizalomnak a pénzhez? I.

Egy érdekes anyagra bukkantam:

Kerner Tibor: Sziklaszilárd önbecsülés című könyvében. Érdemes elolvasni, nagyon javaslom.

A Gallup Intézet 2005 és 2009 között 155 országra kiterjedő közvéleménykutatást végzett. A felmérés célja annak a megállapítása volt, hogy az emberek mennyire vannak megelégedve az életükkel.

 A válaszadókat 3 csoportba sorolták:

1. elégedett, aki optimistán tekint a jövőbe - fejlődik, érvényesül
2. küzdelmesen bár, de boldogul - küzd
3. tehetetlennek érzi magát, nyűgnek az életét és nem gondolja, hogy a jövő pozitív változást fog hozni - tehát szenved

Az országokat az elégedett emberek százaléka szerint rangsorolták.

Dánia végzett az első helyen, 82 % elégedett, 17% küzdő és 1% szenvedő lakossal. Az első 25 helyre főleg fejlett nyugati országok kerültek, ahol az emberek magukat 50-60%-ban elégedett, 40-50%-ban küzdő és 2-4%-ban a szenvedő kategóriába sorolták.

Magyarország a lista 103. helyén található.
A magyarok 13%-a érzi kiteljesedettnek az életét, 54%-uk küzd, 34% pedig szenved, remény nélkülinek, kilátástalannak látja a világot.

A boldogságlistán csak 4 országban magasabb a "szenvedők" aránya, mint nálunk. Ezek: Burundi, Haiti, Grúzia és Bulgária. (Ami azért igencsak megdöbbentő!!)

Magyarország mögött főleg afrikai és ázsiai országok sorakoznak, a nyomorszintet csak kevéssé meghaladó életszínvonallal. Ezt az eredményt több más (magyar és külföldi) kutatás is alátámasztotta. Az elkeserítő számokat mindennapi tapasztalataink is megerősítik. Lehangolt arcok az utcán, a munkahelyen, a családi asztalnál... rosszkedv és pesszimizmus mindenütt. A kifogást minden nap halljuk, ilyen az ország helyzete, mire fel legyünk boldogok?

Azonban az ország helyzete nem ilyen. Az ENSZ minden évben közreadja a világ országainak fejlettség szerinti rangsorát. A HDI vagyis a humán fejlettségi mutató szerinti sorrend figyelembe veszi az országok egészségügyi és oktatási színvonalát, a bruttó nemzeti termék nagyságát, az életszínvonalat és sok más, mérhető, objektív tényezőt. A 169 országot elemző 2010-es felmérés szerint, Magyarország a világ 36. legfejlettebb állama. A vagyoni egyenlőtlenségeket elemző listán még jobb a helyzet, a 25. helyet foglaljuk el.

A tények tehát - a magyar lelkülettel ellentétben - azt mutatják, hogy Magyarország nagyon is élhető hely.
Ha pedig ez így van, akkor:
1. miért érzi minden 3. magyar kilátástalannak az életét?
2. miként lehetséges, hogy a külvilág jónak látja helyzetünket, mi magunk pedig nem?
3. mi lehet az igazi oka a magyarok pesszimizmusának?

A magyar pesszimizmus gyökerei már a nemzeti himnuszunkban is megtalálhatók. Ugyanis a nemzeti himnusz egyfajta jelkép. Kifejezi egy nép együvé tartozását, alapvető értékeit. A pesszimista berögződés a szöveg értelmezésével felismerhető, különösen ha összevetjük azt a többi ország himnuszának mondanivalójával.
Egyesült Államok: "ez a csillagokkal borított lobogó győztesen fog lobogni a szabadság országa és a bátrak hona fölött",
Ausztria: "bátran az új korban, szabadon és hittel megyünk előre",
Franciaország: "előre ország népe harcra, ma győzelem vár, hív hazánk",
Svédország: "Isten oldalán harcolok hazámért és otthonomért",
Magyarország: "vert hadunk csonthalmain győzedelmi ének"... "kínzó rabság könnye hull árvánk hő szeméből"

Nos, a himnuszunk megadja a kulcsot nemzeti beidegződésünkhöz.
Mi magyarok, a többi nemzettel ellentétben
1. a múltból a rosszra emlékezünk,
2. a jelent sötét színben látjuk,
3. a megoldást pedig nem magunktól várjuk, hanem másoktól. Egy igazságos királytól, egy kormánytól, vagy akár egyenesen a Jóistentől.

(folyt. köv.)

Te mennyire adsz mások véleményére? II.

Ha valakinek baja van Veled, azt nem Neked kell kezelned, hanem neki, mert ez az ő problémája, nem pedig a tied! A saját bizonytalanságát, a magával való rossz kapcsolatát, avagy önutálatát fejezi ki ilyen formában. Kivétel nélkül mindig.

Mondjam a saját példámat?
Hát jó, kiadom magam... :)
Mivel elég jó a kapcsolatom magammal, és ismerem is magamat mint a rossz pénzt, tudom, hogy mikor vagyok érzelmileg és lelkileg stabil, és mikor kevésbé. Magyarul, tudom, hogy mikor van bajom magammal. Akkor, ha elkezdek másokat kritizálni!
Természetesen ezt csak bizonyos keretek között teszem.
Nem jellemző, hogy vitáznék bárkivel is, alapvetően pacifista vagyok. De tudom, és érzem magamon, hogyha rossz passzban vagyok, akkor megnövekszik a kritikus megjegyzéseim száma. Ez leggyakrabban nálam úgy jelentkezik, hogy pl. sétálok az utcán és ha látok valakit, aki mondjuk nem az alkatának megfelelően van felöltözve, pl egy erősen teltkarcsú nőt, aki az alakját cicanadrágba és rövid felsőbe bújtatja, vagy a hajfestés a feje feléig le van nőve, vagy stílusban egymáshoz egyáltalán nem illő ruhákat vesz magára, akkor elég radikálisan meg van a véleményem róla, tehát magamban megjegyzem, hogy ez - finoman szólva - nem a legszerencsésebb viselet neki. Ám mivel intelligens és jólnevelt vagyok, és semmi esetre sem szégyenítenék meg senkit, így természetesen sosem adok hangot az efféle véleményemnek.

Ezzel csupán azt akartam érzékeltetni, hogyha Te is szoktad figyelni magad, vedd észre, hogy Te is - mint mindenki - akkor vagy kritikusabb másokkal ha  - valamiért - önmagaddal nem vagy kibékülve. Így a vélemény, amit ilyen esetben megfogalmazol nem a másikat minősíti, akinek - szerinted - szól, hanem saját magadat.

Viszont ellenpéldát is tudok mondani a saját életemből! (Honnan máshonnan?) :)

Az esetek igen nagy százalékában (és egyre inkább) azért rendben vagyok magammal és ilyenkor nagyon könnyen és örömmel hangot adok a pozitív véleményemnek, akár idegenek felé is.

Pl. sétáltam az utcán (igen gyakran történik velem ilyesmi) :) és szembe jött velem egy nő. Láttam rajta, hogy most jöhetett ki a fodrásztól, mert kissé idegesen lapigatta a tökéletesen beállított haját. Tetszett nekem a fazonja és a színe is, ezért megálltam előtte és azt mondtam neki:

- Szerintem őrült jó a haja! Nagyon jól áll!

- Komolyan mondja? - kérdezett vissza félénk mosollyal.

- Igen. - feleltem. - Tudja, nem vagyok híve az olcsó bókoknak. Csak akkor dicsérek, ha valami valóban tetszik! - Mosolyogva haladtunk tovább... A nő, szerintem otthon tuti elmesélte, hogy egy őrült nőszemély "letámadta" az utcán! :)

Mi a konklúzió? Mi a teendőd, ha bántanak? Hogyha bármikor úgy érzed, azt tapasztalod, hogy valaki negatívan nyilatkozik rólad, nyíltan baja van veled, ne a sértődés legyen az első reakciód. Ehhez persze önuralom kell, 10 emberből 9-et azonnal elkap az indulat, hiszen a EGO közbeszól. Te inkább kérdezd meg tőle, hogy mire alapozza a véleményét, miért gondolja azt, amit mondott. Érdekes válaszokat fogsz kapni, tele általánossággal, közhelyekkel, akár koholt vádakkal...
Van egy könyv, amit nagyon javaslok elolvasásra azoknak, akiknek ezzel problémájuk van. A címe: Verbális önvédelem (itt a képen)

Tehát ha támadás ér, tudd, hogy a harag és a düh sohasem Rád irányul, hanem mindig a támadónak saját magára, s ebben a szellemben is kezeld a véleményét. Emlékszel még a komoly óvodai szócsatákra?
- Hülye vagy!
- Hülye, aki mondja! :)

Ne feledd - különösen akkor ne - ha véleményt fogalmazol meg, hogy a vélemény mindig azt minősíti, akitől származik.

Te mennyire adsz mások véleményére? I.

"Ha egy oroszlánnak azt mondják, hogy gyáva, csak akkor sértődik meg, ha tényleg az." - Müller Péter

A "megfeleni akarás" korunk torz kapcsolati modellje, hasonlóan a kapcsolatfüggőséghez. Pedig ha belegondolunk sosem ezzel kezdődik egy kötődés két ember között... Hanem ugye hozzuk a legszebb, legcsinosabb, legjobb formánkat, énünket, mert szeretnénk tetszeni... Eszünkbe sem jut, hogy vajon ő megfelel majd nekem, vagy én megfelelek majd neki? Nyilván oda-vissza mindkét félnek igencsak rosszul esne, ha leendő párja így állna hozzá. Nem is szeretem ezt a kifejezést. Egyébként is az a véleményem, hogy az emberek soha nem megfelelni akarnak, hanem azt szeretnék, hogy elfogadják őket. S a különbség a két szó hangulata, érzete és jelentéstartalma között ég és föld!

Míg az elfogadáshoz pozitív és kellemes érzések társulnak, hiszen az elfogadásban benne van a megismerés, a hibáinkkal történő szembesülés, és azok tolerálása is, addig a megfeleléssel, a félelem negatív, romboló, és a "kevesebb vagyok nála" frusztráló érzése jár együtt. Ezt pedig senki sem szereti érezni...

Jól mondta Csernus, hogy a "H" típusú kapcsolatot olyan felnőtt férfi és nő alkotja, akik úgy állnak összekötve egymás mellett, mint a H betű két szára: mind racionálisan, mind érzelmileg vállalják a felelősséget a tetteikért, gondolataikért, érzéseikért, és ha ez fájdalmat okoz önmaguknak vagy a másiknak, akkor változtatnak.
Az ilyen kapcsolatok száma ma igen ritka, úgy 5% körül mozoghat. Ez a kapcsolat a szövetség. 

A másik az "A" típusú kötődés, aminek a látványa már el is mondja a lényegét! Két, a saját lábán megállni nem tudó, egymásra utalt ember rajza, akik nem képesek építeni sem saját magukat, sem pedig a másikat, mert nem támogatják, csak támasztják egymást. S ha az egyik kilép a képből, össze is omlik a másik...

Ám másfajta megfelelési kényszer is létezik. Ami nem párkapcsolati, hanem általában az emberi kapcsolatokkal függ össze.
Veled előfordult már, hogy valaki negatív véleményt fogalmazott meg Rólad? Hogy érezted magad közben? Vacakul igaz? Még akkor is, ha nem ismerted az illetőt.

Nap, mint nap szembesülhetünk ilyenekkel, pláne a facebookon, ahol sokszor arctalanul és névtelenül lehet beszólni a másiknak, kritizálva rajta, vagy vele kapcsolatban bármit... Elképesztő, vérre menő vitákat szoktam látni. Hozzászólások ezrei szólnak arról, hogyan támadjuk, szapuljuk a másikat, a véleménye, a nézetei, vagy a szokásai miatt, ami egyszerűen hihetetlen... nem is beszélve a celebeknek címzett negatív megnyilvánulásokról pl. az életvitelük vagy a lehetőségeik miatt. (Ha találkoznának élőben a nyakamat rá, hogy 100 emberből egy sem tudná - vagy akarná - ott folytatni a másik ócsárlását, ahol virtuálisan abbahagyta..)

Miért van az, hogy ennyire meg tudunk bántódni ha valaki - akár ismeretlenül is - nekünk támad? Mert az ember eredendően jó szándékú. Azért mert szeretjük, ha szeretnek és elfogadnak minket. Akkor is, ha ezt nem merjük bevallani. Ezért esik jól ha sokan lájkolják amiket kiposztolunk, mert ez is az elfogadás része. Hálásak vagyunk és örülünk ennek. S hiába nem ismerjük az illetőt, hajlamosak vagyunk egyből "megutálni" ha nem túl hízelgő véleményt fogalmaz meg rólunk.

Viszont...

Fontos látnod, hogyha valaki negatív véleményt fogalmaz meg Rólad, az nem Neked szól! Sem a párkapcsolatodban, sem a munkahelyeden, sem a baráti körödben. Ugyanis, ha az ember harmóniában él saját magával, kiegyensúlyozott a lekivilága, értékesnek és érdemesnek tartja magát, akkor egyáltalán nem okoz számára örömöt földbe döngölni egy másik embert. Sőt! El sem tudja képzelni, hogy valaha ilyesmit csináljon! Ehelyett abban leli örömét, ha támogathatja, építheti, felemelheti a másikat!

Az nem a Te hibád, és korántsem Téged minősít, ha valaki, valamit nem tud elfogadni a saját életében és ezért Téged támad, mert éppen "kéznél vagy". Ezért ne vedd magadra!

Ne feledd: A vélemény mindig azt minősíti, akitől származik.

(folyt. köv.)