A "megfeleni akarás" korunk torz kapcsolati modellje, hasonlóan a kapcsolatfüggőséghez. Pedig ha belegondolunk sosem ezzel kezdődik egy kötődés két ember között... Hanem ugye hozzuk a legszebb, legcsinosabb, legjobb formánkat, énünket, mert szeretnénk tetszeni... Eszünkbe sem jut, hogy vajon ő megfelel majd nekem, vagy én megfelelek majd neki? Nyilván oda-vissza mindkét félnek igencsak rosszul esne, ha leendő párja így állna hozzá. Nem is szeretem ezt a kifejezést. Egyébként is az a véleményem, hogy az emberek soha nem megfelelni akarnak, hanem azt szeretnék, hogy elfogadják őket. S a különbség a két szó hangulata, érzete és jelentéstartalma között ég és föld!
Míg az elfogadáshoz pozitív és kellemes érzések társulnak, hiszen az elfogadásban benne van a megismerés, a hibáinkkal történő szembesülés, és azok tolerálása is, addig a megfeleléssel, a félelem negatív, romboló, és a "kevesebb vagyok nála" frusztráló érzése jár együtt. Ezt pedig senki sem szereti érezni...
Jól mondta Csernus, hogy a "H" típusú kapcsolatot olyan felnőtt férfi és nő alkotja, akik úgy állnak összekötve egymás mellett, mint a H betű két szára: mind racionálisan, mind érzelmileg vállalják a felelősséget a tetteikért, gondolataikért, érzéseikért, és ha ez fájdalmat okoz önmaguknak vagy a másiknak, akkor változtatnak.Az ilyen kapcsolatok száma ma igen ritka, úgy 5% körül mozoghat. Ez a kapcsolat a szövetség.
A másik az "A" típusú kötődés, aminek a látványa már el is mondja a lényegét! Két, a saját lábán megállni nem tudó, egymásra utalt ember rajza, akik nem képesek építeni sem saját magukat, sem pedig a másikat, mert nem támogatják, csak támasztják egymást. S ha az egyik kilép a képből, össze is omlik a másik...
Ám másfajta megfelelési kényszer is létezik. Ami nem párkapcsolati, hanem általában az emberi kapcsolatokkal függ össze.
Veled előfordult már, hogy valaki negatív véleményt fogalmazott meg Rólad? Hogy érezted magad közben? Vacakul igaz? Még akkor is, ha nem ismerted az illetőt.
Nap, mint nap szembesülhetünk ilyenekkel, pláne a facebookon, ahol sokszor arctalanul és névtelenül lehet beszólni a másiknak, kritizálva rajta, vagy vele kapcsolatban bármit... Elképesztő, vérre menő vitákat szoktam látni. Hozzászólások ezrei szólnak arról, hogyan támadjuk, szapuljuk a másikat, a véleménye, a nézetei, vagy a szokásai miatt, ami egyszerűen hihetetlen... nem is beszélve a celebeknek címzett negatív megnyilvánulásokról pl. az életvitelük vagy a lehetőségeik miatt. (Ha találkoznának élőben a nyakamat rá, hogy 100 emberből egy sem tudná - vagy akarná - ott folytatni a másik ócsárlását, ahol virtuálisan abbahagyta..)
Miért van az, hogy ennyire meg tudunk bántódni ha valaki - akár ismeretlenül is - nekünk támad? Mert az ember eredendően jó szándékú. Azért mert szeretjük, ha szeretnek és elfogadnak minket. Akkor is, ha ezt nem merjük bevallani. Ezért esik jól ha sokan lájkolják amiket kiposztolunk, mert ez is az elfogadás része. Hálásak vagyunk és örülünk ennek. S hiába nem ismerjük az illetőt, hajlamosak vagyunk egyből "megutálni" ha nem túl hízelgő véleményt fogalmaz meg rólunk.
Viszont...Fontos látnod, hogyha valaki negatív véleményt fogalmaz meg Rólad, az nem Neked szól! Sem a párkapcsolatodban, sem a munkahelyeden, sem a baráti körödben. Ugyanis, ha az ember harmóniában él saját magával, kiegyensúlyozott a lekivilága, értékesnek és érdemesnek tartja magát, akkor egyáltalán nem okoz számára örömöt földbe döngölni egy másik embert. Sőt! El sem tudja képzelni, hogy valaha ilyesmit csináljon! Ehelyett abban leli örömét, ha támogathatja, építheti, felemelheti a másikat!
Az nem a Te hibád, és korántsem Téged minősít, ha valaki, valamit nem tud elfogadni a saját életében és ezért Téged támad, mert éppen "kéznél vagy". Ezért ne vedd magadra!
Ne feledd: A vélemény mindig azt minősíti, akitől származik.
(folyt. köv.)
