Mottóm

Mottóm

2017. november 15., szerda

Az EGO és az önbizalom...

Visszatérő és kedvenc témám az önbizalom és az önbecsülés. Régebben, á dehogy régebben, még pár hónappal ez előtt is úgy gondoltam, jogom van brutálisan megsértődni, ha valaki nem adja meg nekem azt a fontosságérzetet amit én elvárok. Mert a tiszteletet, és a megbecsülést, azt ki kell követelni, mert ez erősíti az önbizalmunkat és a magunkba vetett hitünket. Így gondoltam. Nos, be kellett látnom, messzebb nem is állhattam volna az erős önbizalomtól és a stabil jellemtől ilyen hozzáállással! :)

Hogyan is kapcsolódik az ego, az önbizalomhoz? Arra döbbentem rá, hogy nem egyenes, hanem fordított arányban állnak egymással! Tehát minél nagyobb egot mutatunk, annál kisebb, csenevészebb, ingatagabb az önbizalmunk! Érdekes, nem? Hogy miből jöttem rá? Vicces, de egy motivációs idézetből... Ebből:

Ha van egy ember a Földön, akinek helyén van az önértékelése és az önbizalma, az az én szememben ez a zseniális ember: Sir Anthony Hopkins!

Azt mondja: "Nem várok el semmit és elfogadok mindent!"

Ezen kezdtem el gondolkodni, mert eddig én igenis ELVÁRTAM egy csomó dolgot az emberektől. Pl. hogy tartsák magukat az ígéreteikhez, legalább a barátaim emlékezzenek a születés-, és névnapomra (bár ugye ebben a facebook nagy segítséget nyújt! :) ) emlékezzenek arra a kollégáim, és a barátaim miről beszéltünk legutóbb, jelezze nekem az ügyfél, ha nem jó az időpont, figyeljen rám az a férfi, akinek tetszem vagy azt mondja szeret stb...
De rossz úton haladtam...

Az igazság az, hogy senki sem kíváncsi rád (vagy rám), mert mindenki saját magával van elfoglalva! :) 

Tehát nem tudsz figyelmet kierőszakolni! Hiába is próbálod! Vagy ha megteszed, rossz érzést keltesz a másikban, és nemhogy tiszteletet nem kapsz, de megvetés lehet a "jutalmad"! Vagy nőként, a hisztis p..a, nem túl hízelgő jelző.
Ugyanis senki sem szeret olyan ember társaságában lenni, aki pl. lelkiismeret-furdalást okoz vagy a legyőzöttség érzését kelti a másikban.

Eleanor Roosevelt mondása rég a fülemben cseng: "Senki sem éreztetheti veled, hogy felsőbbrendű nálad, a Te beleegyezésed nélkül." De ezt is félreértelmeztem. Mert kiállni magadért, ha pl. igaztalanul bántanak nem ugyanaz, mint kierőszakolni a figyelmet vagy a tekintélyt.
Mint ahogy azzal sem érsz célt hosszú távon, amikor tipikus nőként azon hisztizel, hogy nem figyel rád a pasid! Vagy ha vezetőként megfélemlítéssel vagy szapulással próbálsz tekintélyt kivívni... Ez csak a gyáva és kishitű, emberek kommunikációs eszköze...

Akinek "túlfejlett" az egoja, vagyis mindenek felett igényli magának a figyelmet, az elismerést, és a dicséretet, vagyis a kívülről érkező megerősítéseket és folyamatosan azt hangoztatja, hogy "mennyit tett le az asztalra", amiért is joga van ezeket kikövetelni magának, csupán csenevész önbizalmát szeretné ezek által erősíteni, és komoly önértékelési problémáit leplezni... Tehát a hatalmas ego, kicsike önbizalommal jár együtt! :)

Számomra ez óriási felfedezés volt, és nyomban ezt követően elkezdtem azon gondolkozni, hogy - mivel, minden oldalról agyon vagyok trenírozva - miért nem tanultam ezt soha tréningeken? Miért nem tudatosították bennem, hogy "Kislány, rossz úton jársz! Egyetlen dologgal tudsz változást okozni, a példáddal." Minden másra, nyomásra, hisztire, érzelmi zsarolásra sokszor érzéketlenek az emberek.

És, honnan tudom, hogy a fenti sorok igazak? Notórius önelemző vagyok. A saját példámat tudom felhozni. Egyetemen, amikor a filozófia zh-im valahogy mindig olyan jól sikerültek és a tanár kedvence lettem, nagyon zavart, hogy sokszor engem külön felállított és száz ember előtt szinte piedesztálra állítva, agyondicsért. Baromi rosszul éreztem magam eközben, mint egy vacak stréber és emlékszem arra gondoltam, "hát nem ezért vagyunk itt?"
Az életem különböző periódusaiban eltérő önbizalommal rendelkeztem, de az egyetemen ez nagyon toppon volt! S ilyenkor nem bírtam a dicséretet, egyszerűen nem volt rá szükségem, tudtam, hogy jó vagyok.

Persze ez nem volt mindig így, ugyanis az önbizalom is olyan mint a testsúly. Állandóan változik! :) Volt olyan periódusa az életemnek, hogy annyira padlóra kerültem érzelmileg és mentálisan is, hogy egy értékesítési vezetői és félmilliós havi jövedelem után, visszamentem pultosnak... Annyira rossz passzban voltam, hogy nem tudtam eladni. Pedig a sikeres értékesítéshez rendben kell lenned magaddal!

Értékesítőként sokszor elkapott a gyomorideg, ha mondjuk egy "nagy emberrel" kellett találkoznom. Ma már zömében orvosok, ügyvédek, és cégvezetők alkotják az ügyfélkörömet, s direkt, ezt a korábbi félelmemet kezdtem el kezelni ezzel az ügyfélkörrel. Mert ha megteszed azt, amitől félsz, az mindennél jobban építi az önbizalmadat.

Ezt választottam új mottómnak, ami (még) minden egyes nap kihívás elé állít: "Nem várok el semmit és elfogadok mindent!" :)