Öngondoskodás nélkül, azonnal mozgósítható tartalék nélkül a mai világban élni olyan meggondolatlanság, mintha egy légtornász élete legnagyobb és legveszélyesebb mutatványát háló nélkül úgy hajtaná végre, hogy majdcsak lesz valahogy...
Mert váratlan kiadás mindig adódik. Pláne ha gyermeke van az embernek. Illetve talán ismerjük Murphy törvényét, miszerint ami elromolhat, az el is romlik? És mikor? Természetesen a legrosszabbkor, amikor a legnagyobb bajt okozza.
Ha állásban vagyunk tudja-e nekünk bárki is garantálni, hogy ez mindig így lesz? Hogy nem veszítjük el az állásunkat? Mert tegyük fel, meg vannak velünk a cégnél elégedve, és eszük ágába sincs megválni tőlünk. De az egyik vevő nem fizet a cégünknek. Vagy nem kapják meg az ígért támogatási összeget. Vagy mégsem indul be az a projekt, ami ránk akartak bízni. Vagy fuzionál a cégünk egy másikkal és változnak a munkavállalásunk feltételei. Vagy egyszerűen csak megszűnik a cég. Velem ezek közül mindegyik megtörtént. Nyilván nem biztos, hogy mindenki így fog járni. Nem is kívánom senkinek!
De egy dologra mérget vehetünk. Arra, hogy lesznek olyan váratlan helyzetek, amikor a zsebünkbe kell nyúlni. Mert elromolhat bármi a lakásban, eláztathat a szomszéd, Vagy Isten ne adja, karambolozhatunk vagy balesetet szenvedhetünk bármikor... Senki sem tudja garantálni, hogy velünk, vagy a családtagainkkal ilyesmi, vagy más váratlan, soha sem fog történni.
Paradox módon lehetetlen fölkészülni a váratlan helyzetekre, s mégis mindig készen kell állnunk a fogadásukra. Éppen ezért anyagilag ezekre nem fölkészülni nagy bátorság, és még nagyobb luxus. Ezzel csupán azt akartam érzékeltetni, hogyha máról holnapra, vagy hónapról-hónapra élünk és nincs egyáltalán tartalékunk amihez nyúlhatunk ilyen esetben, nagyon-nagyon kiszolgáltatottak lehetünk. S nem csak mi, hanem mindazok, akik tőlünk függnek. A családunk, s a gyermekeink is.
